Gyermekkorom nagy részét Kisvárdán töltöttem. Első csipkével díszített fodros világoskék selyem ruhakölteményeimet a babáim viselték. Később általános iskolásként a farsangi bálra fehér krepp papírból készítettem abroncsos hókirálynői jelmezt.

Évekig tanultam és dolgoztam a kisvárdai Divatszalonban, majd Budapesten próbáltam még több ismeretet gyűjteni a szakmáról és egy elismert cégnél dolgoztam, mint tervező- szerkesztő-modellező.
1990-ben Debrecenbe költöztem, itt 6 évig a Debreceni Könnyűipari Szakközépiskolában oktattam a szakmát.1996-ban férjemmel más jellegű vállalkozásba kezdtünk, mivel itt szükségem volt a számítástechnikai ismeretekre, így átképzésen vettem részt és mérnök-menedzser lettem, de továbbra is sok ruhát terveztem és készítettem főleg saját részemre.
A tervező szerkesztő-modellezőképesítésemet tovább fejlesztettem és a Debreceni Divatiskolában Divattervezőként végeztem. Közben pályázati divatbemutatókon szép sikereket értem el. 2004-ben a Jeges ragyogás című divatbemutató pályázaton a Rokolya alapítvány különdíjban részesültem. 2006-ban vizsgabemutatón szintén díjazott voltam a Trend alapítvány jóvoltából.

Már gyermekkoromban megfogott a tükörbársony puhasága, a selyem tapintása, a muszlin lágysága, a fodrok esése, a színek harmóniája, a csipkék szépsége, a gyapjú melegessége és az alkotás öröme egy új egyedi és szép ruha létrehozása.
Ignéczi Erika Divatszalonja - Debrecen Garay u. 1. Nyitva: H-P 9-17-ig
Tel:06 20/4104408

English
Magyar